Minden a filmekről - elemzések, vélemények, kritikák

Filmtress

Tremors - Ahová lépek, szörny terem [47.]

2017. június 29. - Lector Oris

Szinte már klasszikusnak mondható az "Irány Colorado" rendezője, Ron Underwood által elkészített különleges akció-vígjáték: a Tremors, mely a magyar mozikban az "Ahová lépek szörny terem" címkiegészítéssel jelent meg. Szórakoztató, izgalmas, látványos és vicces is egyszerre, mely jellemzők így együttesen 1990 -ben sikerre ítélték a filmet. (Csináltak is belőle később még két részt, melyek viszont már meg sem közelítették az eredetit.) Persze a 27 évvel ezelőtti siker köszönhető volt a főszereplőknek is: Kevin Bacon, Fred Ward és a rendkívül csinos Finn Carter játékának. 

tremors.jpg

A Tremors akárhányszor újranézhető - én most láttam kábé huszadszor - mert tényleg jó. Lendületes a rendezés, eredetiek a poénok és újraélhetőek az izgalmas jelenetek is.  A sztori elmesélésével nem szeretnék spoilerezni - hátha akad még olyan, aki nem látta - de annyi nyilván köztudott a filmről, hogy cselekménye Nevadában játszódik egy eldugott kis település közelében, ahol föld alatt élő hatalmas lények kezdik gyilkolni a környékbelieket. Persze akad két helyi vagány - Val és Earl (Kevin Bacon - Fred Ward) - akik találékonyan szembeszállnak a lényekkel és kimenekítik a leginkább veszélyben lévőket (kis túlélő csapatot alakítva belőlük). Az egész így elolvasva elég gagyinak tűnik elismerem - és a régi idők "zs" kategóriás mozijait idézi - de valójában nem ez a helyzet. A téma valóban kicsit gagyi :) de a kivitelezés felemeli az egészet az élvonalba. A szörnyeket ugyanis egészen jól megcsinálták, a szereplők klasszul teszik a dolgukat, nagyon jók a párbeszédek, élvezetesek a poénok és olyan sodrás van a történetfűzésben, hogy azon kapod magad, hogy körmeidet lerágva szurkolsz a menekülőknek. 

Vannak persze problémák is az egésszel: nyilván ott a hitelesség kérdése, mely sokaknál komolytalanná teheti a filmet. Nem tisztázott például, hogy honnan a fenéből kerültek a nevadai pusztaságba azok a bizonyos lények, hol voltak korábban és egyáltalán miféle állatok (milyen rendszertani, biológiai kategóriába tartoznak)? Nyilván hülyeség az is, hogy ugyanolyan gyorsak a föld alatt, mint az emberek (futva) a föld felett mint ahogyan az is "baromság", hogy szinte lehetetlen őket elpusztítani. Ezzel együtt én mégis azt mondom: igenis élvezetes, ha nem nagyon akarunk mindenre választ kapni és képesek vagyunk kicsit a gyermeki énünket is használni. 

tremors2.jpg

A film műfaja ugyan akció-vígjáték, de azt kell mondjam: a történet komolyabban veszi önmagát annál, hogy ebbe a kategóriába soroljuk. Én nem tartanám egyáltalán vígjátéknak, hanem vidám horror-akciónak, mert a sztori nem a nevettetést tűzi céljául, hanem az izgalmakat, melyeket a főhősök vicces kiszólásokkal és párbeszédekkel csinálnak végig. Ráadásul az egész tele van ötletességgel, fordulatokkal és a legvégén egy pozitív zárással.

A történet megteremti a maga különleges világát, melynek saját szabályai vannak. Ilyen például az, hogy a lények két módon cselezhetőek ki: a csend révén (hiszen a zajokra reagálnak) és a sziklákon való meneküléssel (hiszen azokon nem tudnak áttörni). Mindehhez jön, hogy az ember a magasabb szintű értelmi képességeivel túl tud járni a szörnyetegek eszén, ahogyan a történelem során is mindig fennmaradt a ragadozókkal szemben. A film a maga kicsit bugyuta módján erre is rávilágít, bebizonyítva, hogy hősei ravaszsággal győzik le a lényeket. És persze mindez élvezetes izgalmak tömkelegén keresztül. Szenzációsak a főszereplők is: Kevin Bacon alig 32 éves a filmben, Fred Ward 48, de mindketten életerős természetességgel alakítják karaktereiket: a dörzsölt és harcias nevadai vagányokat, akiket aztán nem ölhet meg holmi földalatti rém. Csak azért is megmutatják nekik (és nekünk), hogy kemény gyerekek. 

A Tremorst ajánlom az akciókedvelőknek, a szörnyes filmek rajongóinak és mindenkinek, aki szereti az izgalmakat miközben képes kicsit infantilis könnyedséggel viszonyulni a hihetetlen sztorikhoz. Értékelésünk a rendezés, a főszereplők és felszabadult, vicces, lendületes történetfűzés miatt erős 7 pont. 

Értékelés: 7 / 10

7a.jpg

filmtress_jobbkep_2.jpg

2017.06.29.(15:42)

A bejegyzés trackback címe:

http://filmtress.blog.hu/api/trackback/id/tr5012628359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.