Már korábban megfogadtam, hogy gyenge filmekről nem írok hosszú elemzéseket, véleményeket vagy kritikákat, hiszen kár időt, energiát és fáradtságot ölni olyan alkotásokba, melyek eleve érdemtelenek a "mély-elemzésekre". (És nem hiszek abban a fanyar humorú szarkazmusban sem, hogy a filmkritikus éppen olyan mint a nőgyógyász: ott keres hibát, ahol más örömöt. .. Bocs a poénért.) De az a helyzet, hogy az "Afganisztáni víg napjaim" (eredeti címén: Whiskey Tango Foxtrot) egy sokkal többre érdemes film lehetett volna. Már abban az esetben, ha a rendezőpáros, John Requa és Glen Ficarra több fantáziával, érzéssel, eredetiséggel készítik el Kim Barker valóságos sztoriját  (The Taliban Shuffle: Strange Days in Afghanistan and Pakistan, 2011.) Azt a történetet, mely millió alkalmat kínálna a mélyebb mondanivaló átadására. Például arra, hogy miért is folyik harc Afganisztánban? Kik és milyen célokért küzdenek? Egyáltalán miért is vannak ott amerikaiak? Persze a film vígjátéknak készült - ami keretek közé szorítja az efféle információk átadását - de az elég probléma, hogy végül sem vidám, sem különleges, sem komoly nem lett. Olyan semmilyenné vált. 

Kim Barker riporternő (Tina Fey) New Yorkból érkezik a Közép-ázsiai ország háborús poklába, hogy végre valami igazi "riportermunkát" végezhessen. A helyszínen aztán megismer önfeláldozó katonákat, mindenre kész tudósító társakat, humoros barátokat, furcsa helybelieket és egy kalandnál valamivel többet jelentő partnert (Ian - Martin Freeman) Vannak vicces jelenetek, - például egy komplett katonai konvoj mellett, automata fegyverek fedezete alatt pisilő riporternő, aki miatt tényleg muszáj megállni egy kanyon kellős közepén vagy 200 amerikai katonának - és vannak jól hangzó párbeszédek, humoros szituk, de mindent egybevéve a vígjátéki jelleg nagyon halovány marad, főleg a film második felében. 

Az az igazság, hogy a történet igenis jó, és Tina Fey színésznő játékával sincs semmi baj, de a forgatókönyv és a rendezés agyonvágják az egészet. Az igazi Kim Barker bizonyosan sok nevettető, megható, érdekes, felemelő, furcsa és egyedi élményben részesült Afganisztáni évei alatt (2004 és 2009 közt), de ez a film nem nagyon tudja ezeket bemutatni nekünk. Látjuk például a helyszínen élő amerikai riporterek esténként kábszerrel, itallal és féktelen bulikkal próbálják "kiengedni a gőzt", látjuk, hogy nincs könnyű élete az ott állomásozó amerikai katonáknak és érzékeljük mennyire nem könnyű egy negyvenes szingli nő helyzete egy elmaradott, nőgyűlölő országban, ahol ráadásul a párkapcsolatok kialakítása is mission impossible. Viszont nem látunk semmit a másik oldalból. Abból, hogy a helybéliek mit gondolnak, tesznek, vagy éreznek az amerikaiakkal kapcsolatban. Van ugyan egy helyi (Hamid - Christopher Abbot) aki segíti hősnőnket, de szűkszavúsága látványos "látlelete" a nyugati passzivitás kórjának.

Mennyivel érdekesebb lett volna Hamiddal "elmondatni" az esetleges rendszerkritikákat, az egész afganisztáni misszió averzióit akár vígjátéki eszközökkel is, de érezhetően erre nem volt sem igény sem törekvés a készítők részéről. A rendezők egyáltalán nem akartak belemenni semmi mélyebbe, talán a humor biztosabb talaján állva érezték egyszerűbbnek elkészíteni az egészet. Így viszont filmjük "sekély" lett és a humort illetően sem sikerült a nagy durranás. Mindössze két mondanivalónak nevezhető tanulságig jut a film: az egyik, hogy az amerikai tudósítók életük kockáztatása mellett egymással is rivalizálva kegyetlen, karrier-centrikus világban élik mindennapjaikat, a másik, hogy az adrenalin függésben töltött életvitel torzítja a valóságlátást. Afganisztánról és az egész ottani helyzetről sajnos az égvilágon semmit nem tudunk meg.

Ami a szereplőket illeti: Margot Robbie gyönyörű a filmben (mondjuk melyikben nem az?), még ha karaktere végül negatív kicsengést is kap. Szerepeltetése némi garanciát adott a stábnak egy hangyányival nagyobb nézettségre. A film pozitívuma a főszereplő, Tina Fey játéka, a táj megjelenítése, az amerikai katonák helyzetének bemutatása és az a kevés helyzetkomikum illetve vicc, ami azért megjelenik a 112 percben. Negatívum a mérhetetlen üresség, a sok kihagyott magyarázat, a mindenfajta mélyebb érzelem mellőzése, az egysíkúság és az elnyújtott játékidő. Meg lehet nézni, de egy mozijegyet és két óra ücsörgést nem nagyon ér meg, ez az igazság. 

Értékelésünk: 4,5 / 10

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

A film MAFAB adatlapja

2016.12.12.(23:40)