Minden a filmekről - elemzések, vélemények, kritikák

Filmtress

Napóleon - egy film a történelem egyik legnagyobb alakjáról [45.]

2017. június 25. - Lector Oris

A francia-kanadai rendező, Yves Simoneau élvezetes történelmi kalandfilmet készített 2002 -ben, amikor Max Gallo írása nyomán és Didier Decoin forgatókönyve alapján elkészítette Napóleon Bonaparte életrajzi sorozatát. A négy részre tagolt, összesen 380 perces film felkerült a 10 legjobb történelmi film listájára (mégpedig a 6. helyre). Nem véletlen hogy az "élvezetes" szót használtam a nyitó mondatban, hiszen ez a film fő erőssége, nem pedig a történelem-hű kidolgozottság. A történelmi filmeknél persze mindig nehéz eltalálni a tényszerűség kontra élvezhetőség egyensúlyát, mely nem billenhet el egyik irányba sem: ha ugyanis túl történelmi (mondhatni dokumentumfilm-szerű) az egész, akkor a kutya sem fogja megnézni (vagy csak a history fanok), ha meg a látványosság és élvezhetőség kedvéért nagyon elrugaszkodik a valóságtól, akkor nevetségessé és kritikai céltáblává válik. A "Napóleon" inkább az élvezhetőséget választotta és bár aránylag kevés a történelmi tények ferdítéséből adódó probléma, a hangsúlyok és súlypontok nagyon eltolódottak. Összességében azonban pozitív az összkép amit a már említett 10-es listára kerülés is igazol.

napoleon1.jpg

De nézzük előbb a pozitívumokat: a főszereplő, Christian Clavier egyszerűen zseniális Napóleonként, mondhatni a lehető legjobb választás volt a karakterhez, hiszen úgy alakította a forradalom gyermekét, mintha előző életében ő maga lett volna a nagy francia császár. Teljes mértékben meg tudta idézni Napóleon jellemét, erősségeit és gyengeségeit. (Ehhez mondjuk nagyon sokat segített, hogy alkata, külseje, termete épp megfelel a figurához.) Ugyancsak kimagasló színészi teljesítményt produkált Josephine szerepében Isabella Rossellini, aki a császár karrierjének kezdetén az akkor még jelentéktelen kis tábornok vágyainak tárgyát kellett, hogy megjelenítse. Sikerült is neki, szépsége, intelligens játéka magasra emelte a sorozat értékét. Óriási Talleyrand szerepében John Malkovich is, akinek a kor legösszetettebb jellemű kalandorát kellett "hoznia". Nagy kihívás volt, de Malkovich nagyszerűen megoldotta. Depardieu viszont fáradt, enervált Fouchét mutat be a filmben, holott a rettegett rendőrminiszter a források szerint minden volt csak épp enervált nem. 

Nagyon jók a filmben a díszletek, épületek, háttér-képek, ügyes a fényképezés, szépek a kosztümök, lendületes a rendezés, jó tempójú az egész alkotás. De a legtöbb pozitívumot mégis maga a főszereplő Christian Clavier jelenti, aki a hátán viszi a filmet. 

napoleon2.jpg

Ami a negatívumokat illeti: első helyen emelném ki, hogy a film mostohán, szűkmarkúan illetve aránytalanul "bánik" Napóleon életének több nagy fordulópontjával is. Ifjúsága például teljesen kimarad, a sztori onnan indul, hogy Bonaparte már tábornok és a gyönyörű Josephine udvarlója. Holott jellemének, motivációinak megértéséhez fontos lett volna bemutatni gyermekkorát és ifjúságát is. Ugyancsak hiányos, a korszak nagy embereihez való viszonyának kiemelése. A sokáig kulcsfontosságú Paul Barrasról például alig esik szó, csupán pár képkockán szerepel, miközben ő tette Napóleont frontparancsnokká és tőle vette át a hatalmat is 1799-ben. A film csupán két embert vesz górcső alá a császár környezetének tucatnyi kulcsfigurája közül: Joseph Fouché rendőrminisztert és Talleyrand herceget a külügyek irányítóját. 

Óriási probléma az is, hogy a filmből keveset tudunk meg Napóleon legfontosabb csatáiról, holott ezek az ütközetek tették őt naggyá és Európa urává. Nem derül ki például, hogy miért volt fontos az arcolei, a marengói, az austerlitzi, a jénai, az auerstadti, a wagrami és a lipcsei csata. A legutóbbiról, a híres népek csatájáról, mely Lipcse mellett a legvéresebb ütközet volt a napóleoni háborúk 15 éves időszakában, szinte vérlázítóan keveset tudunk meg a filmből, holott valójában itt pecsételődött meg Napóleon sorsa. A nagyon kevés csatakép elnagyolt, gagyi és mind látványvilágában, mind kidolgozottságában, informativitásában kifejezetten alacsony színvonalú. Mondhatni: ebből a filmből aztán nem lehet megtudni - aki előtte nem tudta - hogy miként lett a világ legnagyobb hadvezére Napóleon Bonaparte.

napoleon3.jpg

A filmben az 1812 -es oroszországi hadjárat aránytalanul nagy hangsúlyt kap, miként egyébként I. Sándor cár és Napóleon sajátos viszonya is. Az orosz hadjárat valóban fontos volt ugyan, - és egyben hatalmas kudarc is Napóleon számára - ám amit a film sugall, hogy bukását és végső vereségét is ez okozta volna, erős csúsztatás. (Seregét 1813 -ra újraszervezi Napóleon és döntő kudarcát csak ezt követően szenvedi majd el Lipcse mellett.) Ugyanakkor felvetődik a kérdés: ha már ennyire górcső alá kerül a filmben orosz hadjárat, akkor miért nem mutatják be tisztességesen, a borogyinói csatával együtt? Nincs válasz és ennyiből tényleg érthetetlen is ez a rész.

A film zárása mérhetetlenül el van húzva, a waterloo -i csatavesztés után (ahol Napóleon visszatérési kísérlete is elbukik) még további 30 perc telik el a filmből azzal, hogy részletesen bemutatják vívódásait Szent Ilonán, majd gyomorfájdalmait (sejtetve, hogy az őrzéséül küldött angolok folyamatosan mérgezték ételét) és csak mindezek után láthatjuk halálát. Felesleges ez a melodramatikus időhúzás, mely egyértelműen a "nagy Napóleon" hősként való beállítását szolgálja. A hatásvadász hangulatkeltés azért is hiába való, mert enélkül is kiderül a filmből, hogy a franciák legnagyobb császára kivételes ember volt: óriási katonai tehetség, szerethető férj, nagyvonalú vezető és józan uralkodó. 

Hogy az időhúzó zárás, a számtalan hiányosság és aránytalanság dacára a film végső mérlege miért pozitív mégis? Mert összességében egy jó hangulatú, tetszetős, pörgős dolgot készített Simoneau. Bár túlságosan sok képkockát szánt Napóleon nőügyeire - lengyel szeretőjére (Walewska grófnőre), első és második feleségére (Josephine -re és Mária Lujzára), illetve többi nőjére - és túlságosan kevés időt a csatáira, azért megragadta Napóleon jellemének lényegét és fantasztikus életének sajátos ívét, az elkerülhetetlen véggel együtt.  

Külön érdekessége a sorozatnak a magyar vonatkozás: a film több jelenetét is nálunk forgatták ugyanis, számtalan magyar színész szerepeltetése mellett (pl. Szervét Tibor, Stohl András). A stáb 2001 őszén Tapolcán, Devecser mellett és a Szigetközben dolgozott, ezeken a magyarországi helyszíneken vették fel például a waterloo -i, austerlitzi és jénai csaták több jelenetét is. 

A filmet ajánljuk a történelem és romantika kedvelőinek illetve a háborúk, intrikák, valós konfliktusok iránt érdeklődőknek. Tőlünk a film erős 7,5 pontot kap, saját szempontrendszerünk alapján. (Alaptörténet és forgatókönyv: 2/1,5, színészi játék: 2/2, szórakoztató érték és rendezés: 2/1,5, látványelemek színvonala: 2/0,5, hitelesség és logika: 2/1,5 összhatásért: +0,5, mert Napóleonról komplex és emberközeli képet ad, Clavier fantasztikus játékával.)

Értékelésünk: 7,5 / 10

7_5.jpg

filmtress_jobbkep_2.jpg

2017.06.25.(2:00)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmtress.blog.hu/api/trackback/id/tr4212618389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robcsa73 2017.06.25. 13:49:15

Sziasztok!

Szigetközben is forgattak! Ne felejtsük el, három napig voltam statiszta és nagyon élveztem.

Ad Dio 2017.06.26. 23:34:46

Nagyon szeretem ezt a filmet.

miketbeszéltek 2017.06.27. 00:01:58

Ebből a blogból csak az derül ki, hogy a nevezett film miért rossz, de akkor miért jó, sőt élvezetes?

Lector Oris 2017.06.27. 07:18:45

@miketbeszéltek: olvasd fogyelmesebben mert benne van.

body_andras 2017.06.27. 08:14:16

Jó lenne egy rendes, nagy költségvetésű film (akár trilógia) Napóleon életéről. Amiben a csaták is látványosak és persze valósághűek.

Fortress 2017.07.29. 11:15:33

@Lector Oris: Nagyon kevés a történethű film ebben a kategóriában, a rendezők nem szívesen vállalják a bemutatók utáni ízekre szedést, amit simán megúsznak ha NEM történelmi filmet készítenek. Sajnos ez a helyzet.

Fortress 2017.07.29. 11:17:14

@Lector Oris: igen, de ez van. Az emberek és az önjelölt történészek nehezen értik meg, hogy a történelmi film NEM dokumentumfilm, vagy történészi disszertáció.

Lector Oris 2017.07.29. 11:17:50

@Fortress: ... ebben a témában voltak itt már komoly viták :-)))

Fortress 2017.07.29. 11:18:28

@Lector Oris: :-))))) Hajjaj, de mennyi! Jesszus pepi. :-)

eszgbr 2017.11.18. 11:05:30

Szergej Bondarcsuk Waterloo-ját ajánlom a témában