Minden a filmekről - elemzések, vélemények, kritikák

Filmtress

Filmtress

Cloverfield Lane 10 (2016) [29.]

2017. január 03. - Fortress

Beteg film. Ez volt sajnos az első gondolat, ami erről a műről eszembe jutott - rögtön megtekintése után - és csak ezt követően szofisztikáltam érzéseimet. Mert tömören ez a helyzet: kicsit beteg az egész. Ám ezzel együtt is leköti az embert és izgalmas is. Sőt, fordulatos, mi több színészi kvalitásokat is láthatunk benne. Az első fele, afféle kamara filmként is felfogható, három szereplővel, egyből színpadra adaptálható formában. Ez az első rész inkább dráma, néhol szürreális elemekkel.

Tovább

TOP 10 film 2016 -ban [27.]

2016 folyamán 260 film került a magyar mozikba, melyek közül a Filmtress a különvélemény jogával élve saját TOP 10 -es listát készített a legjobb alkotásokat kiválasztva. Mi így búcsúztatjuk a 2016 -os esztendőt. Bevalljuk: nem volt könnyű a lista összeállítása, mert valóban alig akadt idén olyan alkotás, melyet 8,5 pont fölé lehetett volna értékelni. Ugyanakkor születtek különlegességek, szép történetek, igényes művek és érdekes filmek. A TOP 10 elkészítéséhez a FW 70 -es listáját is felhasználtuk. Íme a végeredmény:

Tovább

Leia hercegnő alakja és Carrie Fisher [25.]

December 27-én, 60 éves korában meghalt Carrie Fisher a Csillagok háborúja Leia hercegnője. Mindenkit elszomorított a hír, de főleg azokat a Star Wars rajongókat, akik megszámlálhatatlan mennyiségben nézték meg újra és újra az eredeti Csillagok háborúja részekben: az 1977-es „Egy új remény” -ben, az 1980-as „Birodalom visszavág” –ban és az 1983 –as „Jedi viszatér” –ben. Életrajzával most nem szeretnénk részletesebben foglalkozni, (ezt megteszik helyettünk a különböző sajtóorgánumok), mi inkább arra a kérdésre keresnénk a választ, hogy mit is jelentett alakja a Csillagok háborúja eredeti trilógiájában?

Tovább

Zootropolis - Állati nagy balhé (2016) [24.]

A Zootropolis az év animációs meséje, amely sokkal többet jelent önmagánál és mélységeit, tanulságait illetve mondanivalóit tekintve fontos üzeneteket hagy bennünk. A rendezők: Jared Bush, Rich Moore és Byron Howard érdekes koncepció mentén készítették el az egészet: egyszerre akartak szórakoztatni - olyan karakterekkel, akikkel könnyen azonosulhatnak a gyerekek - és közben két nagyon fontos tanulságot is átadni: az egyik, hogy csak rajtunk múlik vágyaink teljesülése (vagyis gyerekekre adaptálva: azzá lehetünk, amivé csak akarunk), a másik, hogy bárminemű megkülönböztetés, megbélyegzés vagy kirekesztés értelmetlen, káros és romboló hatást gyakorolva visszaüthet azokra, akik ilyen módon viszonyulnak a világhoz.

Tovább

2016 legnagyobb filmes csalódásai [23.]

2karacsony.jpg

A posztban csak öt filmről írnék bővebben, bár az idei év rendkívül gyenge filmes termésében sokkal többről is lehetne. Rengeteg ember várta például nagyon Paula Hawkins világsikernek örvendő könyvének filmes változatát, "A lány a vonaton -t", ami aztán óriási csalódást okozott szinte mindenkinek (azoknak is akik olvasták a könyvet és azoknak is, akik nem). Októberben jelent meg a mozikban a Da Vinci-kódot és az Angyalok és démonok -at harmadik résszel követő "Inferno", mely szintén bukott és így járt a "Hivatali karácsony" néven futó ökörködés is, sőt nem régiben a "Váratlan szépségről" is általános véleményként fogalmazódott meg a kollektív csalódás. Ám a komolyabb negatív hangokkal övezett filmek sorában ötöt érdemes kiemelni.

Tovább

A Birodalom visszavág titka [22.]

A magyar mozik által december 13-tól vetített legfrissebb Star Wars film (Zsivány Egyes) egyértelműen pozitív, ám néhol kritikus fogadtatása kapcsán felmerül az emberben: hogyan lehetséges, hogy 1980 óta egyetlen epizód sem képes akkora sikert elérni, mint a Birodalom visszavág (Star Wars Episode V. - The Empire Strikes Back). Pedig az elmúlt 36 évben nem kevesebb, mint hat részt készítettek a franchise kánon-, és spin off részeiből. Már 1983-ban megjelent a Jedi visszatér (IMDB: 8,4 pont), majd hosszabb kihagyás után jött 1999-ben a Baljós árnyak (IMDb: 6,5 pont), 2002-ben a Klónok támadása (IMDb: 6,7), 2005-ben a Sithek bosszúja (IMDb: 7,6 pont), 2015 -ben Az ébredő erő (IMDb: 8,2 pont) és végül most, 2016-ban az első antológia fejezet a Zsivány Egyes (IMDb: 8,3).

Tovább

Rossz anyák - Bad Moms (2016) gyorselemzés [21.]

Ha valaki olyan vígjátékra vágyik ami képes kicsit levezetni a "felgyülemlett gőzt" és túlmutatva önmagán, a harsány lazaság (szinte már közönségesség) és mélyebb érzések határán tud nevettetni (és esetleg maga is szülő) annak elsőosztályú kikapcsolódást nyújt Scott Moore és Jon Lucas 2016-os filmje. Ami a lazaságot illeti: a főszereplő hölgyek (akik egyébként egymás barátnői) mind olyan családanyák, akik túlhajszoltak és ezért egy ponton besokallnak. Egyszerre unnak bele túlterheltségükbe, és az ezernyi elvárás teljesítésébe, amikor rádöbbennek, hogy a gyerekeiknek, a munkahelyüknek, a háztartás vezetésének, férjüknek, a szülői munkaközösségnek és az egész világnak is meg kell felelniük.

Tovább

Afganisztáni víg napjaim - Egy felejthető 2016-os vígjáték [20.]

Már korábban megfogadtam, hogy gyenge filmekről nem írok hosszú elemzéseket, véleményeket vagy kritikákat, hiszen kár időt, energiát és fáradtságot ölni olyan alkotásokba, melyek eleve érdemtelenek a "mély-elemzésekre". (És nem hiszek abban a fanyar humorú szarkazmusban sem, hogy a filmkritikus éppen olyan mint a nőgyógyász: ott keres hibát, ahol más örömöt. .. Bocs a poénért.) De az a helyzet, hogy az "Afganisztáni víg napjaim" (eredeti címén: Whiskey Tango Foxtrot) egy sokkal többre érdemes film lehetett volna. Már abban az esetben, ha a rendezőpáros, John Requa és Glen Ficarra több fantáziával, érzéssel, eredetiséggel készítik el Kim Barker valóságos sztoriját

Tovább

Star Wars - Zsivány Egyes: elvárások és kívánságok [19.]

Hamarosan itt a Zsivány Egyes (Rogue One) bemutatója, az úgynevezett három és feledik rész, a kánonba csak közvetve illeszkedő legfrissebb Csillagok háborúja fejezet, mégpedig a Walt Disney "gondozásában", Gareth Edwards rendezésében, Felicity Jones, Mads Mikkelsen, Donnie Yen, Diego Luna és Forest Whitaker főszereplésével. Nagy kíváncsisággal várjuk és bizony elvárások is akadnak bőven. Az egyik például az, hogy Edwardsnak sikerüljön "sebészi pontossággal" beszabnia cselekményét a a Sithek bosszúja befejezése (3. rész) és a az Új remény kezdete (4. rész) közé.

Tovább
süti beállítások módosítása