A francia-kanadai rendező, Yves Simoneau élvezetes történelmi kalandfilmet készített 2002 -ben, amikor Max Gallo írása nyomán és Didier Decoin forgatókönyve alapján elkészítette Napóleon Bonaparte életrajzi sorozatát. A négy részre tagolt, összesen 380 perces film felkerült a 10 legjobb történelmi film listájára (mégpedig a 6. helyre). Nem véletlen hogy az "élvezetes" szót használtam a nyitó mondatban, hiszen ez a film fő erőssége, nem pedig a történelem-hű kidolgozottság. A történelmi filmeknél persze mindig nehéz eltalálni a tényszerűség kontra élvezhetőség egyensúlyát, mely nem billenhet el egyik irányba sem: ha ugyanis túl történelmi (mondhatni dokumentumfilm-szerű) az egész, akkor a kutya sem fogja megnézni (vagy csak a history fanok), ha meg a látványosság és élvezhetőség kedvéért nagyon elrugaszkodik a valóságtól, akkor nevetségessé és kritikai céltáblává válik. A "Napóleon" inkább az élvezhetőséget választotta és bár aránylag kevés a történelmi tények ferdítéséből adódó probléma, a hangsúlyok és súlypontok nagyon eltolódottak. Összességében azonban pozitív az összkép amit a már említett 10-es listára kerülés is igazol.
De nézzük előbb a pozitívumokat: a főszereplő, Christian Clavier egyszerűen zseniális Napóleonként, mondhatni a lehető legjobb választás volt a karakterhez, hiszen úgy alakította a forradalom gyermekét, mintha előző életében ő maga lett volna a nagy francia császár. Teljes mértékben meg tudta idézni Napóleon jellemét, erősségeit és gyengeségeit. (Ehhez mondjuk nagyon sokat segített, hogy alkata, külseje, termete épp megfelel a figurához.) Ugyancsak kimagasló színészi teljesítményt produkált Josephine szerepében Isabella Rossellini, aki a császár karrierjének kezdetén az akkor még jelentéktelen kis tábornok vágyainak tárgyát kellett, hogy megjelenítse. Sikerült is neki, szépsége, intelligens játéka magasra emelte a sorozat értékét. Óriási Talleyrand szerepében John Malkovich is, akinek a kor legösszetettebb jellemű kalandorát kellett "hoznia". Nagy kihívás volt, de Malkovich nagyszerűen megoldotta. Depardieu viszont fáradt, enervált Fouchét mutat be a filmben, holott a rettegett rendőrminiszter a források szerint minden volt csak épp enervált nem.
Nagyon jók a filmben a díszletek, épületek, háttér-képek, ügyes a fényképezés, szépek a kosztümök, lendületes a rendezés, jó tempójú az egész alkotás. De a legtöbb pozitívumot mégis maga a főszereplő Christian Clavier jelenti, aki a hátán viszi a filmet.
Ami a negatívumokat illeti: első helyen emelném ki, hogy a film mostohán, szűkmarkúan illetve aránytalanul "bánik" Napóleon életének több nagy fordulópontjával is. Ifjúsága például teljesen kimarad, a sztori onnan indul, hogy Bonaparte már tábornok és a gyönyörű Josephine udvarlója. Holott jellemének, motivációinak megértéséhez fontos lett volna bemutatni gyermekkorát és ifjúságát is. Ugyancsak hiányos, a korszak nagy embereihez való viszonyának kiemelése. A sokáig kulcsfontosságú Paul Barrasról például alig esik szó, csupán pár képkockán szerepel, miközben ő tette Napóleont frontparancsnokká és tőle vette át a hatalmat is 1799-ben. A film csupán két embert vesz górcső alá a császár környezetének tucatnyi kulcsfigurája közül: Joseph Fouché rendőrminisztert és Talleyrand herceget a külügyek irányítóját.
Óriási probléma az is, hogy a filmből keveset tudunk meg Napóleon legfontosabb csatáiról, holott ezek az ütközetek tették őt naggyá és Európa urává. Nem derül ki például, hogy miért volt fontos az arcolei, a marengói, az austerlitzi, a jénai, az auerstadti, a wagrami és a lipcsei csata. A legutóbbiról, a híres népek csatájáról, mely Lipcse mellett a legvéresebb ütközet volt a napóleoni háborúk 15 éves időszakában, szinte vérlázítóan keveset tudunk meg a filmből, holott valójában itt pecsételődött meg Napóleon sorsa. A nagyon kevés csatakép elnagyolt, gagyi és mind látványvilágában, mind kidolgozottságában, informativitásában kifejezetten alacsony színvonalú. Mondhatni: ebből a filmből aztán nem lehet megtudni - aki előtte nem tudta - hogy miként lett a világ legnagyobb hadvezére Napóleon Bonaparte.
A filmben az 1812 -es oroszországi hadjárat aránytalanul nagy hangsúlyt kap, miként egyébként I. Sándor cár és Napóleon sajátos viszonya is. Az orosz hadjárat valóban fontos volt ugyan, - és egyben hatalmas kudarc is Napóleon számára - ám amit a film sugall, hogy bukását és végső vereségét is ez okozta volna, erős csúsztatás. (Seregét 1813 -ra újraszervezi Napóleon és döntő kudarcát csak ezt követően szenvedi majd el Lipcse mellett.) Ugyanakkor felvetődik a kérdés: ha már ennyire górcső alá kerül a filmben orosz hadjárat, akkor miért nem mutatják be tisztességesen, a borogyinói csatával együtt? Nincs válasz és ennyiből tényleg érthetetlen is ez a rész.
A film zárása mérhetetlenül el van húzva, a waterloo -i csatavesztés után (ahol Napóleon visszatérési kísérlete is elbukik) még további 30 perc telik el a filmből azzal, hogy részletesen bemutatják vívódásait Szent Ilonán, majd gyomorfájdalmait (sejtetve, hogy az őrzéséül küldött angolok folyamatosan mérgezték ételét) és csak mindezek után láthatjuk halálát. Felesleges ez a melodramatikus időhúzás, mely egyértelműen a "nagy Napóleon" hősként való beállítását szolgálja. A hatásvadász hangulatkeltés azért is hiába való, mert enélkül is kiderül a filmből, hogy a franciák legnagyobb császára kivételes ember volt: óriási katonai tehetség, szerethető férj, nagyvonalú vezető és józan uralkodó.
Hogy az időhúzó zárás, a számtalan hiányosság és aránytalanság dacára a film végső mérlege miért pozitív mégis? Mert összességében egy jó hangulatú, tetszetős, pörgős dolgot készített Simoneau. Bár túlságosan sok képkockát szánt Napóleon nőügyeire - lengyel szeretőjére (Walewska grófnőre), első és második feleségére (Josephine -re és Mária Lujzára), illetve többi nőjére - és túlságosan kevés időt a csatáira, azért megragadta Napóleon jellemének lényegét és fantasztikus életének sajátos ívét, az elkerülhetetlen véggel együtt.
Külön érdekessége a sorozatnak a magyar vonatkozás: a film több jelenetét is nálunk forgatták ugyanis, számtalan magyar színész szerepeltetése mellett (pl. Szervét Tibor, Stohl András). A stáb 2001 őszén Tapolcán, Devecser mellett és a Szigetközben dolgozott, ezeken a magyarországi helyszíneken vették fel például a waterloo -i, austerlitzi és jénai csaták több jelenetét is.
A filmet ajánljuk a történelem és romantika kedvelőinek illetve a háborúk, intrikák, valós konfliktusok iránt érdeklődőknek. Tőlünk a film erős 7,5 pontot kap, saját szempontrendszerünk alapján. (Alaptörténet és forgatókönyv: 2/1,5, színészi játék: 2/2, szórakoztató érték és rendezés: 2/1,5, látványelemek színvonala: 2/0,5, hitelesség és logika: 2/1,5 összhatásért: +0,5, mert Napóleonról komplex és emberközeli képet ad, Clavier fantasztikus játékával.)
Értékelésünk: 7,5 / 10
2017.06.25.(2:00)