Spoilermentes elemzés

Rian Johnson Csillagok háborúja filmjéről 16 nappal a premier vetítések után nagyon sok minden elmondtak már (pro és kontra egyaránt). A legelső reakciók és a hivatásos illetve félprofi kritikusok többnyire pozitív, sőt elismerő és dicsérő elemzésekben méltatták a film lendületes, látványos és sok szempontból formabontó jellegét. Aztán eltelt néhány nap és miután milliók látták a történetet, megindult a film lejáratása is: egyszer csak tucatszám íródtak a bíráló cikkek, blogbejegyzések, negatívumokat ecsetelő videók, hibákat soroló írások. Idehaza is megfordult a kocka:  egy-két hét után már csak az a blogger számíthatott arra, hogy komolyan vegyék posztját, aki színesen és gúnyosan tudta szapulni Az utolsó Jediket. De milyen is valójában ez az epizód?

Ha egy átfogó jellemzésben kellene megfogalmazni, az lenne a leginkább találó, hogy egy nagyon látványos, formabontó, több karakternél jól építkező, ugyanakkor viccekkel, poénokkal és apróbb hibákkal teli kalandfilm. Ha különválasztjuk a mellette és ellene szóló tényezőket, mindenképp a film pozitívuma, hogy nagyon látványos és karakterei szerethető, szimpatikus, esendő figurák, melyek közül egyesek nagy ívet bejáró fejlődésen mennek keresztül. Gondolok itt elsősorban Kylo Ren és Rey alakjára, akik a Star Wars eposz összes többi epizódjánál komplexebb és gondosabb karakterisztikát kapnak. (Tegyük a kezünket a szívünkre és ismerjük el: a klasszikus részek Han Soloja, Luke -ja vagy Leia -ja nem éppen a jellemábrázolás magasiskolája volt annak idején.) Adam Driver és Daisy Riley viszont valódi színészfeladatot kaptak: belső vívódásokat, összetett problémákat, konfliktusokat kellett a vásznon megjeleníteniük. Sikerült nekik, a VIII. epizód kettejük nagy "pillanata" lett. Az idős Luke alakja már problémásabb: tele van ellentmondással, az előzményekhez illogikus kapcsolódásokkal és nehezen megmagyarázható fejleményekkel. Szegény Mark Hamill nem is teljesen boldogult a tőle idegen karakterrel. Johnson furcsán bánt Luke -kal, hozzá kötődik a legtöbb formabontó helyzet: a tőle szokatlan morózusság, majd annak ellentéte a viccelődés, végül különleges és kissé hiteltelen végső jelenete.

A mellékfigurák közül Finn és Poe emelkedik ki, bár ha kettejüket összevetjük, Poe az, aki a VIII. részben több érzést mutat meg a karakterből. Johnson egy vagány, erőteljes és férfias figurát akart filmjébe és ezt az igényt elégíti ki a vadászpilóta figurája. Oscar Isaac határozottan helyt állt ebben a szerepkörben, sőt némi mélyebb tartalmat is tudott a karakterhez adni: a Holdó admirálissal kialakult konfliktusával, melyben a tettre kész, hazafias elszántságot állította szembe a lassú, bátortalan vezetési stílussal. 

Ami a negatívumokat illeti: Snoke karakterének ignorálása mindenképp ide tartozik. A VII. epizód felépítette ugyanis a trilógia fő-gonoszának alakját, melyet Johnson egy mozdulattal intézett el (szó szerint). Ez pedig még akkor is sportszerűtlen a rajongókkal szemben, ha az új rendező koncepciójába érezhetően nem illeszkedett az előző rész rendezőjének említett karaktere. Illett volna ezt azért másképp csinálni. 

Negatívum a sok megosztó vicceskedés, illetve poénkodás is, melyek bár oldják a komor és kudarcokkal teli helyzeteket, nem mindig olyan jópofák, ahogyan ezt a forgatókönyv feltételezi. Nem teljesen átgondolt a karakterek egymáshoz való viszonyulása sem: Rey szinte csak Luke -kal és Kylo Rennel tart kapcsolatot, Poe mindenkihez kicsit "oda csapódik" Finn pedig Rose -zal alakít ki ki furcsa viszonyt, de a nézőnek közben az az érzése, hogy a csapat tagjai valahogyan ide - oda sodródnak csupán. Negatívum Leia furcsa jelenete is a világűrben (spoiler nélkül erről nem lehet bővebben beszélni), ami kicsit "hülyére veszi" a nézőket. 

A mozgalmas űrcsaták, vadászgép összecsapások viszont nagyon feldobják a filmet, csak úgy, mint a fénykard harcok és a rohanó jelenetek, melyek adnak egy sodró, lendületes jelleget az egészhez. Tetszetős a film fotózása is, a helyszínek, fények, színek kavalkádja mely a casino jelenetnél teljesedik ki leginkább. Bár a scene feleslegességéről sokan írtak már, én nem tartozom azok közé, akik köpködik ennek a résznek a kivitelezését. Tény ugyan, hogy a történet szempontjából valóban nincs jelentősége, a megjelenítése igenis baromi látványos lett. 

Az utolsó Jedik leginkább vitatható jelenete a legvégső harc a Crait bolygón: vádolták már itt Johnsont másolással (copy by Empire Strikes Back), gyerekességgel sőt gagyisággal is, valójában nem annyira gáz, mint ahogyan elsőre tűnik. Miért ne tehetne új elemeket a maga epizódjába Johnson? Miért nem lehetne Luke olyan Jedi, aki másra is képes, mint elődei? A rendező valami újat akart és kitalálta azt, amit most a rajongók nehezen fogadnak el. A szándék innovatív, a kivitelezés közepes, de semmiképp sem a SW világ és a Luke karakter "meggyalázása" ahogyan egyes szélsőséges vélemények fogalmaznak. 

Mindent egybevéve a VIII. epizód kétségtelenül sajátos része az űreposznak és legalább annyira megosztó, mint a komor feketeséget hordozó Rogue One. Egyelőre az IMDb negyed milliós szavazó közönsége az eddig elkészült részek közt a közepes kategóriába sorolta (7.6 ponttal). Még mindig legelöl vannak a klasszikus részek (8.4 - 8.7 pont közt), majd következnek a legújabb epizódok (VII. fejezet és Rogue One: 7.8 - 8.1 pont) és csak utánuk jön Az utolsó Jedik, a maga 7.6 pontjával (ami vélhetően az elkövetkező hetekben 7.5 -re esik majd). Leghátul az előzmény trilógia fejezetei állnak (6.5 - 7.6 pont között). 

A Star Wars élmény mégis garantált Rian Johnson filmjénél, valódi, szórakoztató kikapcsolódást kínálva a nézőknek. És ugyan mi más lehet egy Csillagok háborúja mozi célja, ha nem ez? A mi értékelésünk, erős 8 pont.

***

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

2017.12.29.(02:33) 

A Robert Redford filmek egyik legjobbját 42 évvel ezelőtt, 1975 -ben rendezte Sydney Pollack, egy ragyogó kémfilmet alkotva, mely egyébként az egy éve elkészített "15 legjobb kémfilm" listánkon, az előkelő 4. helyet nyerte el tőlünk. A közel két órás (118 perces) amerikai thriller ("Three Days of the Condor") James Grady "A keselyű hat napja" című nagy sikerű bestselleréből készült, főszereplői közt pedig Redford mellett megtaláljuk a csodaszép és akkoriban csak 34 éves Faye Dunaway -t, illetve a már 1975 -ben is híres Max von Sydow -t és  a több, mint két tucat filmen túl járó Cliff Robertson -t. 

A sztori méltó egy ízig-vérig kémtörténetnek szánt alkotáshoz, mely már csak azért is figyelemreméltó, mert 1975 -öt írunk vagyis a hidegháború kellős közepénél járunk, amikor még nagyon komoly rivalizálás folyik az USA és a Szovjetunió között. Ekkoriban Washingtonban Gerald Ford, Moszkvában pedig Leonyid Iljics Brezsnyev hozta meg a legfőbb bel- és külpolitika döntéseket, virágzott a "kémvilág": az orosz ügynökök Amerikában, az amerikai ügynökök pedig a Szovjetunióban dolgoztak annak érdekében, hogy információkat szerezzenek a másik fél katonai fejlesztéseiről, illetve készülő külpolitikai lépéseiről. A gyanú körüllengte mind a Kreml, mind a Fehér Ház és a Pentagon irodáit, de a legnagyobb munkát az USA -ban a CIA, a Szovjetunióban pedig a KGB végezte. Mindkét szervezet egyszerre próbálta meg lebuktatni a másik fél hírszerzőit és közben beépíteni saját ügynökeit a rivális ország államigazgatási - katonai rendszerébe. Az 1950 -es évek óta tartó "kémharc" virágkorának utolsó nagy időszaka volt ez, a 80-as évek közepén kezdődő rendeződés előtt.

Innentől spoileres az elemzés.

A Keselyű három napja a felvázolt különleges történelmi környezetben játszódik, ám meglepő módon nem az amerikai - szovjet ügynökharc szerepel történetének középpontjában, hanem egy CIA -n belül zajló belső "háború". Egy különleges csoport ugyanis önállósítja magát és a CIA központi irányítástól függetlenül, saját szakállára kezd tevékenykedni. Ez a csoport dönt úgy, hogy felszámol egy CIA sejtet, mely egyszerű adatgyűjtőkből, irodalmárokból és a CIA legális vezetésének jelentéseket küldözgető ügynökeiből áll New Yorkban. Olyan ügynökökből, mint a Keselyű (Robert Redford), aki egy bizonyos napig "mezei" elemzőként csupán Amerika szerte megjelenő sajtótermékeket, kiadványokat és könyveket analizál. Ám egy nap nyomára akad a CIA rejtélyes és renitens szárnyának, amit haladéktalanul jelent is főnökeinek. A válasz nem késik soká: a titokzatos csoport lesújt a sejtre és bérgyilkosival mindenkit megölet az említett CIA irodában. Mindenkit, kivéve a Keselyű fedőnévre hallgató Joe Turnert, aki véletlenül megússza a vérengzést, mert épp ebédért van távol. Visszatérve ledöbbenve veszi tudomásul munkatársai (és barátai) halálát, ám nem sokáig tart nála a sokk, gyorsan magához térve elhatározza, hogy kinyomozza mi történt valójában. 

A film első szakasza az irodai vérengzésig tart, második szakasza a Keselyű nyomozását tárja elénk, majd a film zárását Redford győzelme adja. A film tempóján természetesen érezhető a 70-es évek lassúsága, ám mégis jók az akciók, élvezetesek az üldözéses jelenetek (mondjuk ezekből nem kapunk túl sokat) és izgalmas a történetvezetés is. Pollack, aki ennél a filmnél már negyedszer dolgozott együtt Redforddal, mesterien oldotta meg a feszültség fokozását: a leginkább izgalmas jeleneteknél háttérzene helyett a számítógépek, faxok, irodai gépek hangját halljuk a csenddel váltakozva. Ugyancsak kiemelkedő a bonyolult, szövevényes ügy kinyomozására vállalkozó Keselyű belső vívódásainak, gondolkodásának bemutatása, melyet később más filmekben is átvesznek a rendezők. 

A keselyű három napja igazi értékét, Redford és Faye Dunaway játéka adja. Redford a forgatáskor 39 volt, a szép színésznő pedig 34, így mindketten épp színészi pályájuk fénykorát élték. A történetben a Keselyű túszként tartja fogva a nőt, aki - talán a Stockholm szindróma miatt, talán mélyebb érzések kialakulása okán, de - beleszeret titokzatos fogvatartójába. Rövid románcuk szenvedélyes, de intellektuális is. Redford többször is beveti védjegyévé vált férfias, kutató nézését, Faye, pedig az a természetes szépség, akibe a 70-es években számtalan rajongó beleszeretett 15 és 105 között. 

A film nem az évszázad legjobb alkotása, de a maga nemében különleges mű, jól megszerkesztett forgatókönyvvel, mesteri feszültség fokozással, kevés akcióval, némi romantikus szerelemmel és a hidegháborús kémvilág megidézésével. Annak idején felélesztette a CIA -val szemben meglévő általános bizalmatlanságot (mely  egyébként 63-as a Kennedy-merénylet óta volt érezhető Amerika-szerte) és felelevenítette a Deep State megléte körüli érzéseket, melyek így együttesen pillanatok alatt nagy érdeklődést keltettek a film iránt. Érdekességként említeném meg, hogy 17 évvel a Keselyű bemutatása után, 1992 -ben készült el a Komputerkémek című film (eredeti címe: Sneakers), melynek főszerepét szintén Robert Redford játszotta és amely elemeiben párhuzamba állítható a Keselyűvel (szintén zseniális sztorival és színészi játékkal).

A keselyű három napját ajánljuk mindazoknak, akik szeretik a kémfilmeket, a szövevényes históriákat és Robert Redford játékát. Legsikeresebb filmjeinek sorában (Mezítláb a parkban, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé, A nagy Gatsby, Távol Afrikától, A suttogó, Az utolsó erőd, a Kémjátszma) az egyik legjobb. Aki megnézi, annak érdekes két órában lesz része, a 70-es évek Amerikájába és kémvilágába csöppenve.

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

2017.11.21.(22:53)

Sokan írtak már a Star Wars legújabb spin-off részéről, a Gareth Edwards által készített Rogue One -ról és széles skálán mozognak a vélemények a teljes elragadtatástól egészen a kemény bírálatokig. A "három és feledik "részt korábban a Filmtress 7,5 -re, a Filmworlds pedig 7 pontra értékelte. (Ugyanakkor a Star Wars filmek blogon alig 6 pontig jutott.) Az IMDb -n pedig még most is 8,0 ponton áll 278 ezer szavazat után. (Ugyanakkor a Metacritic csak 65% -ra díjazza.) Összességében pozitív volt a fogadtatás. A sok kritika és bírálat közt azonban csak kevés tévedt a "mi lehetett volna belőle" nevű kényes kérdés területére. Én most éppen erre vállalkozom (az erő legyen velem)

Először is egy általános vélemény:

A Zsivány Egyes NEM a Csillagok háborúja életérzés és hangulatvilág innovatív megjelenése - ahogyan azt sokan gondolják - hanem egy azt utánzó, de valójában meg sem közelítő fejezet. A Star Wars stílusjegyekből szinte semmit nem kapunk: nincsenek Jedik, sithek, fénykardok, misztikum, nincs Darth Vader kontra felkelők harca (egyetlen jelenetet kivéve, ami viszont csak pár percig tart), nincs jó és rossz küzdelme (klasszikus értelemben), nincsenek midikloriánok, nincsenek vicces jelenetek, és mindent átható erő. De a legnagyobb baj nem ez, - hiszen ízlés kérdése, hogy mindebből ki mennyit igényel - hanem hogy a filmet áthatja egy sajátos, végtelenül komor, pesszimista és elkeseredett hangulat, ami annyira távol áll az egész franchise eredetileg megálmodott világától (George Lucas legelső csapatának gondolatiságától), hogy szinte egy új műfajnak tűnik a sztori.

Hogy ezt a nyomasztó érzést alátámasszam, kiemelem: a film végére az ÖSSZES szereplő meghal, jók és rosszak egyaránt. Meghal a Halálcsillagot tervező (majd a felkelőket támogató) mérnök, Galen Erso (Mads Mikkelsen), meghal annak lánya, Jyn Erso (az egyik főszereplő), meghal a főhősnő nevelőapja (Saw Gerrera - Forest Whitaker), meghal a felkelés kapitánya, Cassian Andor (Diego Luna) a másik főszereplő (aki Jyn szerelme lehetett volna), meghalnak a Halálcsillag tervrajz megszerzéséért harcba induló segítők (Chirrut Imwe, Bodhi Rook), meghalnak a felkelők katonái, pilótái, még a jópofa droid, K-2SO is, bár az ő esetében inkább a működésképtelenség a jobb kifejezés. Meghal az egyik főgonosz, Krennic igazgató is (Ben Mendelsohn), mondjuk az ő elvesztése valószínűleg keveseket zavar. Jó tudom, ezeknek a karaktereknek el kell tűnniük, hiszen a Zsivány egyesnek pontosan illeszkednie kell az "Egy új remény" kezdetéhez, márpedig ott egyetlen szó sem esik róluk. De akkor is megoldható lett volna ezer más módon is a fejezet kulcsszereplőinek eltüntetése. 

... Hogy mi lehetett volna a történetből?

Lehetett volna egy izgalmas, sodró lendületű, valódi karaktereket felvonultató, sziporkázó sztori, melyben a szereplők színes skálán mutatják be érzelmeiket - szerelmet, szenvedélyt, hősiességet, bátorságot, érzékenységet, küzdelmet - elénk tárva, egy pozitív, bizakodó történetbe ágyazva. Lehetett volna szerelem a főszereplők közt (akik még egymás kezét sem fogják meg a film alatt), lehetett volna a filmben néhány valódi konfliktus, igazi vitákkal, valódi szembeszegülésekkel és lehetett volna valamicske igazi Star Wars "fűszerezettség" is a híres ERŐ megjelenítésével, misztikummal, a megszokott Jedi trükkökkel. Egyáltalán BÁRMIFÉLE jedi jelenlét jót tett volna a filmnek, hiszen Csillagok háborúja sztoriknak annyira része a jedi-kultusz, mint lakodalomnak a zene. És jó lett volna ha az egész franchise legfontosabb, mondhatni központi figurája, Darth Vader is több szerepet kap 8-9 percnél, ha már a nézők 90% -a világszerte őt tekinti a leginkább emblematikus Star Wars karakternek. Lehetett volna több különleges helyszín, fantasztikum, lenyűgöző táj, földöntúli megjelenítés. Lehetett volna több utalás az eredeti trilógiára, a legfontosabb karakterekre (Leia, Han, Luke alakjára) és az 1983 előtti részek hangulatvilágára.

Mindez kimaradt, az erőt és a jediket egyetlen szereplő, a vak, kínai Chirrut Imwe (Donnie Yen) szánalmas vergődése (erőről szóló motyogása) idézi csak meg. (I Am One With the Force and the Force Is With Me) Ez viszont inkább kigúnyolja, mintsem megjeleníti a többi részben annyira hangsúlyos ERŐ miszticizmusát. Enélkül pedig nehéz Star Wars filmet elképzelni. (.. nehéz, de nem lehetetlen, ahogyan ezt Edwards próbálja nekünk bebizonyítani.) Mindenesetre ezt az nagyon "Csillagok háborújás" stílusjegyet kihagyva, meglepően lecsupaszított háborús drámává változik a film.

A film utolsó 30 perce látványos ugyan és jók a csatajelenetek is (földön és űrben), ám a főhősök nagyon is kiszámítható és borítékolható halála és a csupán relatívnak tekinthető siker esélye teljesen elrontja az átélés örömét. Nincsenek bizakodásra okot adó fejlemények, nincsenek elszánt, lelkes, hősies karakterek. Andor százados enervált, megkeseredett figura nem pedig mindenre elszánt hős. Diego Luna alacsony, vékonyka és törékeny termetével egyébként sem éppen a félelmet nem ismerő felkelő "mintapéldánya". Felicity Jones szép nő ugyan, de az egész film alatt egyetlen egyszer sem képes elmosolyodni és mindössze 3-4 arckifejezést váltogat csupán. Nincs meg benne Carrie Fisher energiája, humora, gúnyos sziporkázása amit Harrison Forddal szemben olyan hatékonyan tud(ott) bevetni. Jones kisasszony meglehetősen egyhangú, életunt, sőt lapos alakítást nyújt. (Noha egyértelműen érezhető, hogy sokkal többre lenne képes.) Közben a tehetségesebb szereplők, például Mads Mikkelsen alig kapnak játékidőt.

Elmondhatjuk: a Zsivány Egyes lehetett volna jó Star Wars film, feltöltődést okozó sztori, az eredeti életérzést megidéző és lenyűgöző történet, de nem jött össze. Igazság szerint semmi nem készteti arra az embert, hogy újra megnézze. A Birodalom visszavág és a többi jól sikerült rész esetében ez persze nem igaz, a rajongói tábor tagjai - a hozzánk hasonló SW fanok - százszor, ezerszer is megnézik újra meg újra. Ha más nem is, ez rávilágít arra, hogy mennyire jött össze Gareth Edwards kísérlete.

Az erő legyen veletek!

Legújabb posztunk Han Solo "ügyben": Az új Han Solo

Lassan, de biztosan újra Európa és a világ élvonalába kerülnek a magyar filmek, amit az egyre több nemzetközi elismerés is jelez (Saul fia, Mindenki). Nem kis feladat a sok remek alkotás közül a 15 legjobbat kiválasztani, már csak azért sem, mert nehéz objektívnek maradni, amikor személyes élmények és érzések kötnek bennünket egy-egy filmhez. A Filmtress listája is szubjektív természetesen, de talán több olyan is szerepel rajta, amellyel egyetértenek olvasóink. Íme a lista:

15. Csak szex és más semmi (2005)

Goda Krisztina 2005 -ös vígjátéka igazi gondűző felfrissülés Csányi Sándor, Dobó Kata, Gesztesi Károly és Schell Judit főszereplésével. Egy színház mindennapjaiba pillanthatunk bele, ahol a szép Dóra, a társulat dramaturgja (Schell Judit) gyereket szeretne, de ehhez csak biológiai "közreműködést" vár valakitől. Szándéka ellenére mégis beleszeret az egyik "jelöltbe".

14. Egy óra múlva itt vagyok (1971), Egy szoknya egy nadrág (1943)

A 45 évnél régebbi magyar filmek kategóriájában holtverseny alakult ki a 14. helyen. Az egyik film Wiedermann Károly kalandfilm-sorozata, az "Egy óra múlva itt vagyok" mely a 70-es évek egyik legnépszerűbb tévéműsora volt, Harsányi Gábor Gobbi Hilda és Bessenyei Ferenc főszereplésével.

A másik film Latabár Kálmán felejthetetlen klasszikusa 1943 -ból az "Egy szoknya egy nadrág", mely hihetetlen humorral megajándékozó vígjáték. 2005 -ben elkészítették új változatát is Rudolf Péterrel, Bajor Imrével és Oroszlán Szonjával.

13. Abigél (1978)

A 2007-ben elhunyt Szabó Magda fantasztikus regényének megfilmesítése méltóra sikeredett az egyik legjobb magyar könyvhöz. A főszerepekben is kiváló színészeinket láthatjuk, például Szerencsi Évát (akibe special nagyon bele voltam zúgva kamaszként), illetve Piros Ildikó, Ruttkai Éva, Garas Dezső és Básti Lajos.

12. Vuk (1981)

Kétségtelenül az egyik legjobb magyar rajzfilm és egyúttal a világ filmtörténetének is az egyik legjobbja, Dargay Attila rendezésében (Fekete István művéből). Aranyos, vicces, elvarázsoló minden korosztály számára.

11. Csapd le csacsi (1990)

A rendszerváltás éve(i)nek sajátos hangulatát vidám formában visszaadó kacagtató vígjáték hihetetlenül jó szórakozást ígér mindenkinek. A feloszlatott munkásőrség megszűnésébe bele nem törődő Béla (Eperjes Károly) hihetetlen csetlés-botlása próbára teszi rekeszizmainkat, miközben egy házaspár (Géza és Bea, azaz Gáspár Sándor és Pap Vera) félreértésen alapuló viszályán és egymás elleni vicces mesterkedésein derülhetünk. 

10. A pogány Madonna (1980)

Bujtor István, a magyar Bud Spencer és Kern András párosa megunhatatlan akció-vígjátékot eredményezett 1980 -ban. Generációk élvezték és szerették Ötvös Csöpi és Kardos doki nyomozásait, kalandjait, szövegeit és baromi súlyos ütéseit a Balaton partján forgatott helyszíneken.

9. Kontroll (2003)

Antal Nimród az egyik legkiválóbb rendező a nemzetközi filmvilágban és a Kotrollban is meg tudta csillogtatni kivételes tehetségét. Persze remek csapat állt rendelkezésére, Csányi Sándor, Pindroch Csaba, Badár Sándor és Balla Eszter részvételével. A budapesti metróhálózat szerelvényein dolgozó jegy-ellenőr csapat "elvarázsolt" fazonjainak hétköznapjai, kalandjai, hihetetlen beszólásai mellett egy szerelmi szálat és egy izgalmas föld alatti hajszát is végigkövethetünk. A Kontroll egy különleges sztori, különleges karakterek és egyedi poénok 107 perce.

8. Szabadság szerelem (2006)

Az 1956 -os forradalom és szabadságharc élvezetes megjelenítését valósította meg 2006 -ban Goda Krisztina, nagyszerű látványvilággal, Fenyő Iván, Dobó Kata és Csányi Sándor főszereplésével. A filmet nézve ott lehetünk 56 őszének pesti utcáin, miközben egy szerelmet és egy maréknyi fiatal egyetemista illetve vizilabdás különös történet is végig izgulhatjuk. Magával ragadó vicces és közben megható történet, nagyszerűen "megcsinált" helyszínekkel.

7. Valami Amerika (2001)

Herendi Gábor 2001 -es vígjátékát a fél ország látta és élvezte, további két rész készítésére ösztönözve a film csapatát. A Valami Amerika szellemes, pörgős és ütős poénokkal teli. A történetben három testvér (Tamás, Ákos, András - azaz Pindroch Csaba, Szabó Győző és Hujber Ferenc) egy filmhez szeretnének elég pénzt összegyűjteni, miközben átveri őket az amerikai producernek önmagát beállító Alex (Szervét Tibor) és a barátnőikkel is konfliktusokat szül a srácok szokatlan életmódja. Marháskodás megy végig, ami alatt képtelenség komoly maradni. 

6. Kőszívű ember fiai (1964)

Várkonyi Zoltán filmrendező alkotása Jókai Mór művét vitte vászonra, nagyszerű történelmi drámát adva a 60-as évek Magyarországának. Azóta újabb és újabb generációk látták és élvezték a kivételes szereplőgárda játékát. Gyönyörűek a kép beállítások, a kosztümök és izgalmasak az utcai illetve harci jelenetek. Megelevenedik a történelem, az 1848 -as magyar forradalom, illetve szabadságharc Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly, Tordy Géza és Béres Ilona nagyszerű játékét nézve.

5. Egri csillagok (1968)

Nem akad olyan ember kis hazánkban, aki ne ismerné az egri vár 1552 -es ostromának történetét és Dobó Istvánék hősies győzelmét. Várkonyi Zoltán rendezése méltán kerül a lista 5. helyére, a fantasztikus szereplőgárdával együtt: Sinkovits Imre, Venczel Vera, Kovács István, Bárdy György, Bitskey Tibor játékával. Hihetetlen csatajeleneteket láthatunk és a vár látványos ostromát, mely 49 év után is képes székhez szegezni bennünket.

4. Hyppolit a lakáj (1931)

Aki egyszer is látta az eredeti, hamisítatlan Hyppolitot, soha nem felejti el az élményt, hiszen Csortos Gyula és Kabos Gyula alakításai felejthetetlené teszik ezt a filmet. Döbbenetes, de ezt a vígjátékot 86 éve forgatták, poénjai mégis nagyon jók még ma is. Azon túl, hogy alapból nem lehet kibírni röhögés nélkül Kabos Gyula szerencsétlenkedéseit, még pluszban különleges élményt is nyújt a 30-as évek beszédstílusát, öltözködését és viselkedési szabályait szemlélni, sajátos korképet kapva a majd száz évvel ezelőtti Magyarországról. 

3. A tanú (1969)

A magyar filmtörténet egyik legkiemelkedőbb alkotása Bacsó Péter rendezésében és Kállay Ferenc főszereplésével mindenkire hatni tud, lekötve gyermeket, fiatalt és öreget egyaránt. Egyes részeit ma is idézzük (a nemzetközi helyzet fokozódik, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk). A magyar történelem 50-es éveit humorba csomagoltan bemutató film listánk bronzérmese. Bár annak idején Kádár János csak nehezen és csak nagy sokára engedte levetítését, szinte bombaként robbant, annyira erős hatással mutatja meg a Rákosi-korszak képtelenül szürreális világát, természetesen szarkasztikus humorba csomagolva. 

2. Üvegtigris (2001)

Rudolf Péter és Kapitány Iván 2001 -es frenetikus vígjátékát egyszerűen nem lehet annyiszor megnézni, hogy az ember megunja és kibírja folyamatos röhögés nélkül. Ütős, eredeti, vicces, utánozhatatlan és teljes kikapcsolódást biztosít. Ez a film - különleges szövegeivel, furcsa párbeszédeivel, lehetetlen poénjaival és elképesztő karaktereivel - olyan ütést adva mozdítja ki az embert besavanyodó unalmából, hogy legelső megtekintése után csak hosszú ébredezés és fejrázás után tud magához térni. Én legalábbis így voltam vele mikor először láttam és bár azóta vagy százszor megnéztem újra, mindig elérte nálam a kívánt hatást: nevettem és jókedvűen keltem fel a székből. Jó az egész, mert Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Szarvas József, Horváth Lajos Ottó (Sanyíiiiiii) és Csuja Imre egyszerűen nem normálisak benne. 

1. Tizedes meg a többiek (1965)

Az egyértelműen legjobb magyar filmet 1965 -ben forgatta Keleti Márton, mégpedig Sinkovits Imrével, Darvas Ivánnal, Major Tamással, Márkus Lászlóval és Szabó Gyulával. A film a második világháború humoros megközelítését tárja elénk, elképesztően eredeti és erős karakterekkel, színjátékkal és komikummal.  

Ennyi a lista, lehet nekiesni, meg olyanokkal jönni, hogy ez + az kimaradt és mekkora disznóság, hogy nincs rajta például az Indul a bakterház (1979), meg a Mephisto és a Saul fia, meg az Ötödik pecsét a Macskafogóval a Martfűi rémmel. A lista szubjektív, mint bármilyen lista, ha ízlésről van szó.

***

 Az Index cikke, szavazás (első a Tanú, második Az ötödik pecsét, harmadik a Tizedes, negyedik az Egri csillagok, ötödik Enyedi Ildikó filmje - Testről és lélekről): LINK

Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!

2017.11.16.23:00

Az idei évben eddig vetített mozifilmek egy része nagy bukást hozott, legalábbis a "ráfordítás - bevételek" viszonylatában, kifejezetten anyagi alapon nézve. Nagyot bukott például a Valerian (167 millió mínusz), A nagy fal (105 millió mínusz), az új Transformers (90 millió mínusz), A páncélba zárt szellem (70 millió mínusz), A legújabb Karib-tenger kalózai (59 millió mínusz), a Tom Cruise féle múmia (45 millió mínusz), Az új tripla X (40 millió mínusz), Az élet -Life (28 millió mínusz), A halálos iramban 8. (24 millió mínusz), az Alien Covenant (23 millió mínusz), A Kong Koponya sziget (17 millió mínusz), az új Kaptár (13 millió mínusz) és a Dwayne Johnson féle Baywatch (11 millió mínusz). És még vagy tucatnyi, kevésbé ismert filmmel folytatható a sor. (A számok az amerikai, vagyis elsődleges bevételi számokat mutatják.)

Átgondolva a fentiekben felsorolt 13 filmet, akad köztük több is, amelyik teljesen kiszámítható módon bukott és akadnak meglepetések is. Kiszámítható bukás volt szerintünk például az Alien Covenant, melynek értékelésekor korábbi posztunkban 6,5 pontot  adtunk a filmnek, melynek kritikájában kifejtettük azt is, hogy az eddigi Alien filmek sorában miért tartjuk alig közepesnek alkotásnak Ridley Scott új rendezését. Scott érezhetően egyszerre akart megfelelni a régi rajongótábornak - amelyik a xenomorfokkal folyó harc látványos kiteljesedésére vágyott - és az új Alien rajongóknak, akik viszont inkább a Prometheust jellemző filozofikus elméletgyártást és rejtély-világot szerették volna az új részben is viszontlátni (lehetőleg kevés akcióval és minimális "szörnyharccal"). A végeredmény sajátos hibrid lett: közepes akciómennyiséggel és a rejtélyek leegyszerűsített minimalizálásával. Így igazából a Covenant egyik tábornak sem lett a szíve csücske. 

Szintén várható volt a Tom Cruise féle Múmia bukása, mert az Alex Kurtzman csapat semmi különlegeset nem tudott hozzátenni a korábbi múmia filmekhez, sőt igazából egy-két látványosra sikeredett jelenetet leszámítva még csak megközelíteni sem tudták azokat. (Főleg elmaradt Brendan Fraser múmia-verzióitól, melyekben legalább a látvány mellett némi eredetiség és "spiritusz" is szorult.) Szinte már-már a nézhetetlen kategória volt A páncélba zárt szellem is, mely Rupert Sanders rendező és Scarlett Johansson főhősnő erőlködése ellenére tartalmatlan csalódást hozott, főként az eredeti, Oshii Mamoru-féle 1995 -ös animé ismerői és kedvelői számára. A nagy fal című kínai-amerikai kísérletet sem nevezném meglepetésnek a "bukott filmek" listáján (hiszen a CGI látvány-kavalkád, realizmus, sztori és színészet nélkül nem ígérte éppen az évszázad produkcióját), mégis tudott élvezetes perceket okozni. Viszont Luc Besson új sci-fi akciófilmjétől, a Valeriantól többségünk igenis nagy durranást várt. A francia rendező élvonalbeli filmes és a "Leon a profi" rendezőjétől valami komolyabban vehető dologra számítottunk. Nagyon nem lepett meg az Élet (Life) bukása sem, amire blogunk 4,5 pontot adott annak idején, mert a koppincs sztori (Nyolcadik utas áthallás) és a minimális színészteljesítmények, gyenge sztorival párosítva közepes végkifejletet borítékoltak. Az új Transformesre (Az utolsó lovag) szót is kár vesztegetni, annyira mellé ment az egész, 90 millióval rövidítve meg a befektetőket, producereket. 

Meglepetésszámba ment viszont a Salazar bosszújának (új Karib-tenger kalózainak) bukása, mely látványos, izgalmas, szellemes és fantáziadús produkcióként került a mozikba, Johnny Depp és Javier Bardem egészen jó kis alakításaival. A fő gond szerintem ebben az esetben a túlságosan elszaladt költségvetés volt, hiszen a Bruckheimer-Sandberg-Ronning trió kerek 230 milliót áldozott a filmre. (Aztán ők lepődtek meg legjobban, amikor visszafelé csak 171 millió érkezett, bevételként.) Összehasonlításul: a Covenant 97 millából is kijött. Ezzel együtt is furcsa, hogy a Salazar nem futott be nagyobb sikert, ez bennünket is meglepett. Szintén váratlan volt a Koponya-sziget bukása, melyben úgy tűnt minden együtt van egy vagány látvány-orgiához, melynek megtekintésekor pislogni is elfelejtünk. Így is lett, ám Jordan Vogt-Roberts rendezése a csinos (és mellesleg Oscar-díjas) Brie Larson (A szoba) szerepeltetése ellenére és a sok látvány CGI dacára sem hozta vissza a befektetett milliókat. 

A továbbiakat nézve: biztos sikernek várjuk a Dunkirk című Nolan filmet, A szárnyas fejvadász 2049 -et, az Űrvihart és az új Star Warst. Minden más bizonytalan; így a Setét torony, a Barry Seal - A beszállító, Az ígéret, A sokkal több mint testtőr, a Csábítás, a Kingsman, az Igazság ligája és a Gyilkosság az Orient expresszen is.  

2017.08.02.23:35

A magyar mozik legtöbbjében jelenleg egy háborús dráma látható, mely egy fontos második világháborús eseményt dolgoz fel: az 1940 -es dunkirki csatát és annak következményeit. A film nagyon jó kritikát kapott az elemzőktők és sokan az elmúlt évek legjobb háborús mozijának tartják.

Így a nyár kezdetén mindenki szórakozásra, vidámságra, nevetésre és kikapcsolódásra vágyik, ebben pedig nagy segítséget jelentenek a színvonalas vígjátékok (az újak és régiek egyaránt). Ugyanakkor kevés szubjektívebb dolog létezik a humornál, így szinte képtelenség olyan listát összeállítani vígjátékokból, amivel mindenki (vagy a akár a többség) egyetértene. Hogy kinek mi a vicces, hihetetlenül változó. (A legközelebbi, gyermekkori jó barátommal és feleségemmel is teljesen más vígjátékokat szeretünk.)

Szinte már klasszikusnak mondható az "Irány Colorado" rendezője, Ron Underwood által elkészített különleges akció-vígjáték: a Tremors, mely a magyar mozikban az "Ahová lépek szörny terem" címkiegészítéssel jelent meg. Szórakoztató, izgalmas, látványos és vicces is egyszerre, mely jellemzők így együttesen 1990 -ben sikerre ítélték a filmet.

A francia-kanadai rendező, Yves Simoneau élvezetes történelmi kalandfilmet készített 2002 -ben, amikor Max Gallo írása nyomán és Didier Decoin forgatókönyve alapján elkészítette Napóleon Bonaparte életrajzi sorozatát. A négy részre tagolt, összesen 380 perces film felkerült a 10 legjobb történelmi film listájára (mégpedig a 6. helyre).

Daniel Espinosa sajátos sci-fi horrort rakott össze 2017 márciusában Élet (Life) címmel, parádés szereposztással - Jake Gyllenhaal, Rebecce Ferguson, Ryan Reynolds főszereplésével - amit a filmrajongók, filmes blogok és elemzők meglehetősen vegyes fogadtatásban részesítettek.