Daniel Espinosa sajátos sci-fi horrort rakott össze 2017 márciusában Élet (Life) címmel, parádés szereposztással - Jake Gyllenhaal, Rebecce Ferguson, Ryan Reynolds főszereplésével - amit a filmrajongók, filmes blogok és elemzők meglehetősen vegyes fogadtatásban részesítettek.
A film sztoriját illetően egyszerűen lehetetlen nem észrevenni hogy mennyi a párhuzam a nagy sikerű, 1979 -es Nyolcadik utas a halál és a Life között. Mindkét filmben egy űrhajó és legénysége áll a cselekmény középpontjában, mindkét esetben földönkívüli életforma kerül a fedélzetre, mindkét esetben kinyírja a legénységet és mindkét esetben folytatásért kiállt a zárás. Összességében az Élet egy felhígított Alien mozi, melyből hiányzik minden, ami különlegessé és hátborzongatóvá tette annak idején Ridley Scott klasszikusát. A Life nem a jövőben játszódik, így oda a misztikum jó része, nincs rejtély a lény megtalálási helyével kapcsolatban (az Alien filmekben mindig örök kérdés, hogy honnan származnak), a Life -ban a szörny nem félelmetes óriás, savas vérrel, lidérces külsővel, nincs titokzatos társaság a dolgok mögött, mely a legénységet feláldozható eszköznek tekinti (a xenomorfok megszerzéséhez) és végül nincs központi hősfigura, mint Ripey hadnagy. Magyarán: készítettek egy nagyon gyengére sikerült másolatot egy korábbi kasszasikerről.
Innentől egy kis spoiler is előfordul. A sztori tényleg egyszerű, mint a faék: egy Marsról mintákat hozó űrkapszulát egy űrállomás kutatócsoportja felveszi a fedélzetére. A minták közt egy primnitivnek tűnő egysejtű élőlényre bukkannak, melyet tanulmányozni kezdenek. Idővel azonban az ártalmatlan egysejtűből soksejtű lesz, majd növekedésnek indul és a film 30. perce körül már tenyérnyivé alakulva agresszív kis űrpolip-szerűséggé változik. Innentől lesz horror az egészből, mert a kis "rohadék" sorra kinyírja a legénység tagjait. Közben eléri végleges külsejét és méretét: úgy kábé 80 centis lesz, polip megjelenéssel, karokkal és "lebernyegekkel". Idegesítően néz ki, de mérföldekre van attól, hogy liderces, félelmetes idegennek tűnjön, akitől mindenkit kiráz a hideg. Annak idején, 38 éve Hans Rudolf Giger hosszú munkaórákat töltött az Alien kitalálásával (mondjuk Oscart is kapott érte 1980-ban), de az tényleg a filmtörténet legijesztőbb lénye lett. Ez az űrpolip a Life -ban nem nagyon tud álmatlan órákat okozni senkinek. De mit csináljunk erre futotta Espinoza csapatának.
Ha azonban a látvány nem eget-rengető és a sztori is koppincs, akkor jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mitől is lenne jó ez a film? Nos, nehéz erre pozitív választ adni, mert semmitől. A szereplők jók ugyan, de ezúttal valahogy nem alkotnak maradandót (mondjuk karaktereik sem adnak erre túl sok lehetőséget). A rendezés próbál pörgős lenni, de valahogy klisékbe fullad. Az egész olyan, mint egy sótlan, fűszer nélküli húsleves, melyet nagyon szeretnénk ugyan élvezetesnek érezni, de szembesülünk azzal, hogy unalmas, ízetlen, egysíkú.
Ami értékelhető, az Jake Gyllenhaal és Rebecca Ferguson néhány jelenete, melyekben már-már úgy látszik, lesz valami egyedi az egészben, de aztán kiderül, hogy mégsem. A másik ami kicsit az átlag fölötti az a film befejezése, aminek poénját nem lőjük le, de ami valóban nem rossz. És ami persze folytatásért kiállt.
Átlagos látványvilág, átlagos akciók, átlagos rendezés, átlag alatti alapsztori és átlag alatti színészi teljesítmények. A Life csak az űrmániásoknak és a megszállott űrhorror kedvelőknek élvezetes, de ők meg valahogy úgy lehetnek vele, mint a Jim Beam kedvelő, akinek egyszer csak vizezett whiskyt adnak. Olyan mintha alkoholt inna, de csak "mintha". Értékelésünk: közepes.
Értékelés: 4,5 / 10
Ha tetszett a poszt, kövess bennünket a Facebook -on is!
2017.06.20.(22:36)