Az Aljas nyolcast (The Hateful Eight) két módon lehet elemezni és értékelni: a Tarantino filmekhez képest illetve önmagában. Ennek oka pedig az, hogy Quentin Tarantino teljesen egyedi megközelítéssel, stílussal és formavilággal készíti el minden filmjét. Akinek ez bejön, annak a „tarantinoi világ” fekete humorral „átszőtt” párbeszédei, véresen nyers megjelenítései, alvilági karakterei illetve meghökkentésre törekvő fordulatai éppúgy tetszenek a Ponyvaregényben, mint a Jackie Brown –ban, a Django -ban, vagy Becstelen Brigantykban. Aki számára azonban ezek a stílusjegyek idegesítőek, alpáriak vagy mesterkéltek, annak az Aljas nyolcas ugyanúgy érthetetlen és unalmas alkotás lesz, mint az előbb felsorolt filmek bármelyike. Ha Trantino legújabb filmjét korábbi műveihez hasonlítjuk, akkor azt mondhatjuk: nagyjából hű volt saját stílusához, bár ezúttal új terepre merészkedett, hiszen az Aljas nyolcas (a Django után újra) a western műfajával próbálkozik. Tegyük hozzá: nem túl sok sikerrel, lévén, hogy a végeredmény egy tarantinoi krimi, vadnyugati mázzal leöntve.

(Innentől spoileres.) Maga a sztori valóban egy sima krimi-történet egy vadnyugati bandáról, mely körmönfont módon próbálja kiszabadítani a bandavezér húgát (Daisyt - Jennifer Jason Leigh), akit egy fejvadász (John Ruth - Kurt Russel) visz a vesztőhelyre. A furcsa páros összefut másokkal is – például a fekete bőrű Warren őrnaggyal (Samuel L. Jackson) és Mannix serif-jelölttel (Walton Goggins) - akiket felvesznek kocsijukra és végül Minnie Mink fogadójában szállnak meg. Itt aztán „összeáll” egy különleges összetételű csapat, a szalonban lévő korábban érkezett vendégekkel. Megkezdődik a tarantinoi véres jelenetek sora, melynek végén gyakorlatilag mindenki meghal.

Az Aljas nyolcas nem rossz film, bár messze nem ez Tarantino legjobb alkotása. Jók a karakterek, élvezetes Samuel L. Jackson és Kurt Russel alakítása is és persze Jennifer Jason Leigh is meggyőző az akasztófára cipelt vadnyugati bűnözőlány szerepében. Ugyanakkor kicsit túl sok a filmben az alpáriság, még tarantinoi mércével mérve is. A lányt gyakorlatilag az egész film alatt folyamatosan agyba-főbe veri valaki, és fullban nyomják a niggerezést is. Amellett a blowjob jelenet – mely valószínűleg Warren őrnagy (Samuel L. Jackson) aljasságát hivatott bizonyítani – sokaknál túlléphet egy bizonyos határt (amellett túl sok hozzáadott értéke sincs) A véres jelenetek néhol erőltetettek, mint például amikor megmérgezik a Kurt Russel alakította fejvadászt és az sugárban hányja a vért mindenkire. (Vajon milyen méreg az, amitől tisztán vért okádunk?) Aztán a Lincoln-levél is kicsit zavaros, hiszen a film első felében hosszasan esik róla szó, majd kiderül, hogy hamisítvány, végül a film utolsó perceiben a két túlélő mégis csak azt olvasgatja, azt sugallva, hogy talán mégis valódi. (Most akkor WTF van azzal a levéllel?) Tarantino sok munkát fektetett a szereplők sajátos és eltérő kiejtéseibe - hiszen van közöttük előkelően angolos (oxfordi), van texasi, sőt vidékies (pórias), és nagyvárosi stb - mellyel egy plusz eszközt vet be a nézők megnyerésére, bár ennek célja sem teljesen tiszta.

Ugyanakkor a rendezés nagyon jól használja az időben való ugrálást, amivel képes a film közepén is nagy meglepetéseket okozni. Jó a helyszín kiválasztása is, a havas táj gyakorlatilag „berendezi” a környezetet. Bár a szalon düledező jellege, az öt centis deszkahézagok, ahol persze nem fütyül be a szél és huzatot sem okoz, kicsit kidolgozatlannak tűnik. A történet fűzése nagyon jó, az alakítások meggyőzőek a poénok többnyire ülnek.

Az Aljas nyolcas a Tarantino filmek sorában az erős középmezőnybe helyezhető (mondhatni: folytatásért kiállt), önmagában nézve pedig erős nyolcas, ami ezúttal nem aljas, hanem jóindulatú.

Értékelésünk: 8,0 / 10

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban

2015.01.19. (8:40)