Minden a filmekről - elemzések, vélemények, kritikák

Filmtress

Filmtress

Star Wars - Zsivány Egyes: elvárások és kívánságok [19.]

2016. december 11. - Fortress

Hamarosan itt a Zsivány Egyes (Rogue One) bemutatója, az úgynevezett három és feledik rész, a kánonba csak közvetve illeszkedő legfrissebb Csillagok háborúja fejezet, mégpedig a Walt Disney "gondozásában", Gareth Edwards rendezésében, Felicity Jones, Mads Mikkelsen, Donnie Yen, Diego Luna és Forest Whitaker főszereplésével. Nagy kíváncsisággal várjuk és bizony elvárások is akadnak bőven. Az egyik például az, hogy Edwardsnak sikerüljön "sebészi pontossággal" beszabnia cselekményét a a Sithek bosszúja befejezése (3. rész) és a az Új remény kezdete (4. rész) közé. Nem olyan egyszerű feladat ez, mint ahogyan látszik. A második elvárás, hogy a rendező a régi és új részek közti két képi - formai világ határán "dolgozva" hidat tudjon teremteni az 1999 után forgatott részek és az 1977-1983 közt elkészített epizódok közé.

rogue_one.jpg

A Zsivány Egyes ugyanis éppen a két formavilág határán játszódik: Darth Vader már viseli a maszkot, felnőtt korszakát éli az uralkodót szolgálva, de gyermekei még nem alakítói az eseményeknek. Ám az epizódnak úgy kell lezárulnia, hogy a következő részben (New Hope) már Leia és Luke, illetve idősödő mestere (Obi-Wan Kenobi) lehessenek a középpontban. És mindezt úgy kell "csomagolni", hogy Edwards egyértelművé tegye: az 1999 utáni részek gyermekibb dizájn formáit alkalmazza e, afféle Jar Jar Binks -es infantilizmussal, vagy inkább a 70-es évek, eredeti, komolyabb megjelenítéseit veti be, a New Hope világához kapcsolódva! (Reméljük az utóbbi mellett döntött.) És persze kérdés: mennyire lehet igazi Star Wars életérzést előidézni az eredeti szereplőgárda (Skywalker család, Han Solo, Obi-Wan Kenobi ... st) illetve Jedik és fénykardjaik nélkül?

rogue_one_szereplok.jpg

Az is nagy talány, hogy a Zsivány Egyes rendezése, történet-fűzése, színészeinek játékszínvonala, látványelemei és hitelessége hová sorolják majd az alkotást az eddigi részek közt. Az IMDB -n mindenesetre máris 7,7 -en áll. (igaz, posztunk írásakor még csak 2812 szavazat után) De hogyan is pontoztuk mi az eddigi részeket:

  • 7. Az ébredő erő - SW: Episode VII - The Force Awakens (2015)-értékelés: 6,9 (IMDb: 8,2)
  • 6. A Jedi visszatér - SW: Episode VI. - Return of the Jedi (1983)-értékelés: 8,5 (IMDb: 8,4)
  • 5. A Birodalom visszavág - SW: Episode V-The Empire Strikes Back (1980) 9,0 (IMDb: 8,8)
  • 4. Csillagok háborúja, Egy új remény - SW: Episode IV- A New Hope (1977) 9,1 (IMDb: 8,7)
  • 3. Sithek bosszúja - SW: Episode III - Revenge of the Sith (2005)-értékelés: 6,8 (IMDb: 7,6)
  • 2. A klónok támadása - SW: Episode II - Attack of the Clones (2002)-érték: 6,9  (IMDb: 6,7)
  • 1. Baljós árnyak - SW: Episode I.  -  Phantom Menace (1999)  - értékelés: 7,4  (IMDb: 6,5)

A mélypontot a Sithek bosszúja, a Klónok támadása és Az ébredő erő jelentették. Nálunk mindhárom rész értékelése 7 pont alatti. Sajnos enervált, gyenge alkotások lettek, még a legújabb is, melyben J. J. Abrams biztonsági játékot játszva, az 1977-es, rész átalakított másolatát tette elénk (másodvonalbeli verzióban). Ami a sokat szidott Baljós árnyakat illeti: valóban kicsit sok benne a CGI, rengeteg a gagyi, kiforratlanok a karakterek, meg persze túl gyerekesre is sikeredett, ... DE ... ott van Liam Neeson (Qui-Gon Jinn), ott a fogatverseny, a fénykardos jelenet Darth Maullal, és az egészet átható pozitív légkör. Ezek miatt nálunk "nézhető" kategória és egy hangyányival jobb, mint például a Klónok támadása. A Star Wars kánon csúcspontját egyébként az eredeti részek fémjelzik, elsősorban az Egy új remény és a Birodalom visszavág. A mai napig nem tudtak ezeknél jobbat készíteni, sem Lucas sem a Disney. De talán majd most, a Rogue One és a nyolcadik rész. ...

Hogy mik a kívánságok a Zsivány Egyessel kapcsolatban? Szinte mindenki szeretné látni újra Darth Vadert, megint teljes "ancungban", feketén, a jellegzetes fémes lélegzéssel, James Earl Jones hangján, tokkal-vonóval. Aztán kell sok fight, vagyis kőkemény harc, fénykarddal, kézifegyverekkel, rombolókkal, mindennel, ami csak van. Kellenek hiteles karakterek és kijelenthetjük: Forest Whitaker és Felicity Jones jó választásnak tűnnek. Előbbi "jó arc" (hajjal és anélkül is) utóbbi pedig nagyon csinos. A legtöbben örülnénk újra a birodalmi lépegetők látványának is (és az előzetes alapján teljesülni fog ez a kívánságunk). Hogy mi kell még? Akció dús, pörgős tempó, jól kidolgozott jelenetek, hiteles - logikus sztori, jó szövegek és természetesen a Star Wars életérzés minden mennyiségben. Hogy aztán mit kapunk meg ebből? Alig négy nap és kiderül.

És most egy kis nosztalgia az 1977 - 2015 közti részekből:

star_wars_tablo.jpg

Ahogyan december 13-án elkezdődtek idehaza is a vetítések, sorra elindult a vélemények írása is. Jelenleg, december 14 -én délelőtt 8 blogon és filmes portálon olvastunk kritikákat. Jellemzően 8 pontra értékeltek:

  • thechiller: 8,3
  • puliwood: 8
  • movieaddicts 8,5 pont
  • gamekapocs.hu 7 pont
  • player.hu 8 pont
  • moziamaniaapp.hu 9,5 pont
  • pcguru.hu 8 pont
  • thescreen.hu: 7 pont
  • sfportal: 8,3 pont
  • rated.hu: 8,5
  • widescreen.hu: 6,7
  • filmsor.net: 7,5
  • vox.hu: 8 pont

Kiemelt kritikák: 

  1. Kritika - geekz
  2. Kritika - Cinematrix (Index)
  3. Star Wars filmek listája (Index)
  4. Kritika - Hetediksor.hu
  5. Star Wars történelem

Mi is hamarosan véleményezzük!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmtress.blog.hu/api/trackback/id/tr3312039903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása