Minden a filmekről - elemzések, vélemények, kritikák

Filmtress

Filmtress

2016 összegzés [28.]

2016. december 31. - Fortress

Véget ért a 2016 -os esztendő is, eljött tehát az összegzés ideje. Blogunkon és partner oldalainkon (a Filmworlds és FW villám blogokon) három fős szerkesztőségünk összesen 71 posztot jelentetett meg idén. Ebből 27 jelent meg itt, a Filmtressen (tartalom) 29 a Filmworlds blogon és 15 a Filmworlds villámon. 

Ami statisztikáinkat illeti: legnagyobb olvasottságot, "A 12 legjobb háborús film" című januári Filmworlds posztunk kapta, hiszen 68 ezren látták (és 1200 -an lájkolták, 142 kommenttel); második helyezett lett 36 ezres nézettséggel a Filmtressen "A 15 legjobb kémfilm" decemberben (43 lájkkal és 45 kommenttel), a bronzérmes pedig "A 15 legjobb börtönös film" című írásunk lett (februárban) közel 20 ezres olvasottsággal (70 lájkkal, 37 kommenttel). A Filmworlds villám csúcstartója a "Túlértékelt filmek 2015-ben" 12 ezer látogatóval. 

Ami Facebook közösségünket illeti, sajnos nem sok jót mondhatunk róla. Az év során alig-alig változott a tagság létszáma, még most, az év utolsó napján sem érte el a 200 -at (alig 192-en vagyunk). És sajnos ötletünk sincs mi lehet a probléma, vagy mit tegyünk a népszerűség növeléséért. Alighanem el kell fogadjuk: ez a felső határ számunkra.

Összességében azonban nincs okunk panaszra, 11 alkalommal is átléptük a 10 ezres nézettséget, amiből 4 posztnál 20 ezer fölé ment az olvasottság. A legszínvonalasabb írásunk - mely szerintünk a legjobban sikerült - nincs ezek közt, ez a Casablanca (2700 látogató, 382 lájk, 8 komment). 

Ami magát a filmes "felhozatalt" illeti: nem tartottuk egy nagyívű esztendőnek filmes szempontból. A 10 legjobb filmről két külön listát is készítettünk (A Filmworlds blogon é a Filmtressen) melyek közt sok az átfedés: a Szövetségesek, Éjszakai ragadozók, Zsivány Egyes, illetve a Vaksötét és Érkezés mindkét listán jó helyezést ért el. És persze számtalan jó filmet említettünk meg a FW 70-es listáján is.

Élveztük amit csináltunk, és ha nem is alakult ki törzsolvasói közösségünk, a lényeg megvalósult: kiírtunk magunkból mindent és azzal foglalkozhattunk, amit szeretünk. Néhány posztunk (ami azt illeti vagy 15) nagyon jól sikerült és sokan olvastak bennünket. Mindezt köszönjük a sorsnak és a Jóistennek!

Minden Kedves Olvasónknak, Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk! 

buek.jpg

2016.12.31.(16:00)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmtress.blog.hu/api/trackback/id/tr9712086205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása